Hajnalunkon

Hajnalban keltem, a kertben templomot építettem,
S meggyóntam magamnak, sírtam is kicsit.
Majd ünneplőbe öltöztem,
Legszebb bő szoknyámba.

Még szerelem nem látott akkora kertet,
Melyet aznap a templom mellé simítottam.
Csupa giccs volt minden szavam,
Giccs volt a kert, s a befont hajam.

Széket festettem, a templom kis falára,
Ráültem nagy, fodros piros szoknyámra,
Te vizet hoztál, frisset, úgy megszomjaztam,
Azt mondtad harmat van benne,
S én nagyot kacagtam.

Tükröt is adtál, hogy nézzem magam benne,
S ölembe bújtál, hogy halljad szívem ver-e.
Tükörbe néztem, s hajam igazgattam,
Olyan szép, olyan gyönyörű voltam.

Leszakadt egy pipacs mi a szék lábához nőtt,
Észrevetted, s még szedtél kettőt,
Felém néztél, s úgy remegett kezed,
hogy a szirmok lábad elé estek.

Én a templomba futottam,
Láttam, hogy félsz, s nagyon aggódtam
Megkongattam harangjainkat.
Te még mindig remegő kézzel utánam futottál,
Piros szoknyámon végigsimítottál,
S kibontottad hosszú hajamat.