Már nem
Unok felkelni az ágyamból ,
de ha meghallom a neved kifutnék a világból
s körbejárnék minden szigetet,
egyensúlyoznék a partján,
s a nevedet kiáltván
vért hánynék a martján.
Gyűlölködni nehezebb miattad,
mint mikor nem szerettelek,
vagy épp h túl megszerettelek.
de gyűlöletem etethetem,
míg a szerelem
mellette oly savanyú,
melankólia, mélabú.
Nem kívánom látni arcod,
fogni a kezed, ülni melletted,
mesélni neked, ölelni, kérni,
vagy nevetni, szidni és veszekedni,
nem kívánom egy porcikád se,
nem akarom egy szavadat se,
szeretni sem tudnálak már.
Csikorognak a fogak bennem,
tudom és elfogadom.
Csikorogva harapják ki belőlem
a lelkemet s dagasztják meg szememet
a könnyek.
Mert hazudni akarok még sokat neked.
Ordítani a szemedbe hogy nem kellesz,
ordítani bele a földbe ,ki az égbe,
szét az univerzum végtelenébe,
hogy higgye el mindenki, hogy hitesse el velem.
S dagadjon a szemem,
de legyen az én érdemem,
és ne a te örömöd,
hogy szívembe fúrt a szög,
amit nekem éleztél.
Mert gyűlölködni nehezebb miattad,
mint mikor nem szerettelek,
vagy épp h túl megszerettelek.
De gyűlöletem még etetem.
