Engem nem érdekel,
hogy a bokámon hány pók mászik fel.
Lassan suttogom a végét a napnak,
Borzalmas kedvét, a hatalmas holdnak.
Csendben hunyom le a szemem,
ne fájjon, ne égessen: könnyem.
Betemetnek a fóbiák, kényszerré válok.
Csendes gondolkodás,melankólia
Autofóbia.
Azt mondom nincs veszély a harctéren,
s egy szál semmibe a tömegbe futok.
Aztán jajgatva lépkedve,
saját hibám vérébe megfulladok.
Ki kérte hogy áldozzatok nekem napot?
Ki kérte, hogy égessetek engem?
Ki mondta, hogy jó az, ha elesem
mert felkelésem, én érdemem.
Nem akarok felkelni.
Lentről nézem a napot.
S régi szavaim idézem:
Bolond, nagyon bolond vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
szóld meg!