Hangtalan, eltéveszthetetlen kínlódással.
Megreked a csók légcsövemben,
S benntartja a szennyet, amit kifüstöl a szívem.
Nem tudja, és nem is tudhatja,
Semmi tudós, semmilyen isten,
Hogy szeret-e még engem.
Még így a tudattalan világban is,
Szorítja a kezem.
Makacs, úgy porzik, füstöl a szívem,
S az a csók, a légcsövemben,
Ül, és vár rendületlen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
szóld meg!