Hosszú-hosszú fájdalmas órákat tartó szenvedés után, “elmúlt a fejem”. Vagyis megszűnt a fejfájás, és vele minden kínzó gondolat ami nem hagyott nyugodni így Karácsony napján.
Annyira igyekeztem, hogy legyek “karácsonyias”, hogy legyen hangulatom, de most már ideje lenne rájönni, hogy amit erőltetek, soha nem sikerül úgy ahogy terveztem. De lejárt. És nem volt rosz. Nem voltam rossz, egy napot.
De nem is ez a lényeg, hanem a fejem megszűnése...: sok- sok évnyi kínlódás kellet ahhoz hogy rájöjjek, hogy lehet elmulasztani. Voltak idők, leánykoromban:)), mikor nem volt rá szükség, mert alapból olyan ártatlan voltam, hogy nem is mertem, automatikusan nem hagytam értelmetlen dolgokat beletelepedni a fejembe. Ma már hagyom, és rendszeresen tesz padlóra, az ilyen gondolataim által előidézett lelkiismeret furdalásom, önsajnálatom, és folyton visszatérő depresszióm.(persze ezek nem mind a gondolatok miatt)
Naplót írok. Nem ilyet,hanem füzetbe, minden hülyeséget leírok, csak hogy okuljak, mégis ha a régi naplóm olvasom vissza, 10-oldalanként követtem el ugyanolyan, vagy hasonló hibákat.De talán nem is ebben segít a legtöbbet, hanem tisztit, s ugyanakkor éget. Úgy képzelem mint a sátánra mikor ráöntik a szenteltvizet, elég tőle. Én még nem vagyok sátán kategória, de szembenézni saját bűneimmel, és papírra vetni őket, bizony fáj.
A napló a szemetesem, a fejem szemetese ide tudom legjobban üríteni, a zavaró képeket. Most valamiért úgy érzem, ide jobban esik írni, bár nem lehetek itt annyira intim és őszinte, értelmesebbnek látom.
Talán csak azért akarok ide írni, mert tudom, hogy itt úgysem kínzom magam, és arra még nem készültem fel. Bár a napokban jöttem rá, hogy talán mazochista vagyok egy kicsit, sőt talán nem is annyira kicsit, de ha az is vagyok, nem tudatosan teszem. Visszaemlékezni azokra a percekre mikor meghozom a rossz döntést…ez lenne a legfontosabb, és azok a percek, másodpercek, kiesnek, nem tudom, mi megy végbe olyankor az agyamba, mintha egy eldugott belső személyiségem rongálná az eredeti változatot:D
Reménykedjünk, hogy nincs kialakulóban komolyabb betegségem, mint mondjuk a skizofrénia. Bár talán akkor nem lennék ennyire tisztába a ezzel.
Ennyit a mai újabb értelmetlen és sikertelen elmélkedésemen, hogy miért vagyok az aki vagyok.
Kíváncsi vagyok ki képes ezt elolvasni:)
Ja! még valami...nem vagyok én mindig depressziós, csak ilyenkor van kedvem írni...:)
