Nincs

Szemberöhög engem az élet,
kinevet az isten,
akinek annyiszor szerelmesen
bevalltam a hitem.


Széthullnak az angyalok,
Felrobban a menny,
Ahova annyira,feszengve készültem.


Eltűnik a Karácsony,
Jézus leszáll a keresztről.,
Lehull a lepel minden idegesítő csendről,
Most őrülten dübörög fejemben a hang,
Nincs már mosoly,nincs embernek rang,
Megkínoz, elátkoz, nincs már más zaj,
Hőbörög bent,mint megvadult méhraj,


Láthatatlan körmeivel,kaparja a lelkem,
Vérben ázik minden egyes érzelmem,
Ami eddig eldugva tanyázott,
Ott bent,valahol bennem,
Most vérbe fullad,
S úgy üvölt nekem,
Mint megkínzott gyermek,
E gyönyörű világban,
Mint meggyilkolt lelkek,
A lét minden zugában.
Mint a hamis istenek az emberek agyában.


Üvöltése nem csitul,
Csak rám mosolyog kéjesen,
Mennyivel jobb egyedül,
Érzelmektől mentesen,
Láthatatlan körmeivel kaparja a lelkem,


Egy őrült földöntúli isten,
A mérhetetlen félelem.