Mindenkit akarok
Fázott a lábam, siettem,
a tél fehérebb lesz holnap, remélem.
Belépve szobámba,
Grapefriut illatba bujkálva
Húztam le cipőm.
Lefagytam.
Magasan rengő képek,emlékek, érzések,
tél itatta remények, félelmek, jutnak eszembe.
S ha reggel ébredek,
vagy ha az iskolaablakon nézek ki délbe,
vagy mikor lefagyva megérkezem,
mikor éjjel a fejembe álom terem,
mindig ott vannak, s én életben tartom ezt,
még míg lehet, egy-vagy két hetet.
Belefekszem a tél ölébe,
Hópelyhekkel etet,
Beköltözöm a tűz ölébe,
Ha fázom kicsit éghet.
Tűlevelek, csuhé-díszek, narancsillat,
Leesek a földre-csak pár pillanat-
visszalibbenek, s remegek.
Mindenkit akarok,mindenkit egybe,
Adnék én mindenkinek,
Üljetek velem be az ölbe,
Jut még hópehely, hűteni,
Forró szavakat, gondolatokat...
Kapok pár szót tőletek, levélbe,
Hazaérvén olvasom el,
Csak nem tudom hogy hol lakom,
s létezik-e karácsony
úgy, hogy itthon egyedül fázom.
De azért boldogan olvasom el,
Ha irtok nekem még,
Most mindenki kell.
De azért bírom még.
(testvéreknek)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
szóld meg!