Hatolatlan érzem kicsit borús
borzongásod keringeni véreremben.
Onnan tudom hogy tiéd,
hogy a kép mi hasít mikor nézem
lélegzetem hevesen izzó fonalát,
illatodat érzem.
Virágokat szagolgatnék, mint régen,
ahelyett, hogy értelmetlen képeken elmélkedem.
Mégis a borzongás… káprázat
mit beletesz testembe néhány másodpercre,
villanó jelekre osztva fel minden szavat,
soha nem gondolnék másképp erre.
S nem érzem mikor jön, honnan?
S azt sem miért, csak hogy tőled van.
Belémragasztottad a szavaidat,
letépném, de belül húz,
a borzongás-áradat támad,
mint mérges hiúz.
Talán egyszer elmúlik, fakul,
a ragasztó kopik, szó lehull,
s én virágokat szagolgatok,
tavaszi bizsergésben,
s a szó-romok,
lefagynak a télen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
szóld meg!