Kép.
Hold.
Fű.
Víz.
Az a kép előttem,
Boldogan hevertem,
Kezeddel kezemben,
Lábam keresztben
Rajtad feküdt, a fejem
Rajtad volt a lelkem,
Eszem, szemem, életem.
Ott volt a helyem.
A hold égette belém aznap este,
Füstöd fújtad a szemembe,
Könny csordult belőle,
Csókod lehelted bele.
S hold égette
nyommal testembe,
kérlek, fejezd be,
ne mássz még most is a fejembe!
A fű hideg, nyirkos, büdös, és mocskos.
Az úton ilyenkor este friss tehénfos.
Feküdve a fűbe, öledbe merülve,
keveredik illatod, a fűvel,a szél leve
loccsan arcomba emléked mélyre ültetve
agyam végtelen tekervényébe.
A víz tiszta a medencében, még így első nap.
Hullámzik benne szemed az enyém mellett,
a kutya csontokat harap,
hangya fut a hátadon,és leesett,
vízbe fúlt, bepiszkítva azt,
az úton lődörög a paraszt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
szóld meg!