Rég foglalkoztatnak a halál közeli élmények beszámolói, igaz történetek, amikből soha nem lehet tudni mit hiszel el, de rengeteg érdekes történet van.
Nem igazán tudtam beleképzelni magam. S ha olyan emberrel próbáltam megbeszélni, akiről úgy gondoltam hozzászólhatna, nem mert. Furcsa, társadalmi morál.
Maturanduszunkra készülünk tánccal, járunk próbákra, persze rettentő fárasztó, főleg ha összeadjuk a mindenféle tanulnivalóval, meg kocsmázásokkal. Iszonyatosan kifáraszt. Első ilyen hihetetlenül fárasztó napon történt meg először: elhagytam magam, elhagytam a testem, nekem a legjobban úgy tetszik, hogy „kiszálltam”.Nem volt több egy másodpercnél. Láttam magam kívülről. A fáradtságnak tudtam be a dolgot, nem is foglalkoztam vele. De aztán újra megtörtént, és nem voltam fáradt. Az iskolában. Ez már jobban megmaradt, mert odafigyeltem rá, ez is másodpercnyi szálldogálás volt, de rettentően megrémített. Láttam, valahonnan, de mintha minden szögből láttam volna magam, körbe láttam az egész testem,de nem emlékszem a körülményekre, nem volt időm szétnézni, ropogósan nevettem, de nem éreztem magam, csak láttam, viszont tudatomnál voltam. Mikor visszatértem a testembe könnyes volt a szemem, zsibbadt a tenyerem, de nem kacagtam, még csak mosolyogni sem volt kedvem, visszaestem a megszokott búskomor melankolikus hangulatomba, ami már fel sem tűnne, egyébként.
Megijedtem, beszartam, de rendesen, mégsem mertem szólni senkinek, végülis köztudott, hogy kicsit zakkant vagyok.
De a mai élményem már rendesen padlóra tett. Táncpróba után a padon üldögélve.
Megpróbálom szemléletesen leírni az élményt, hátha sikerül megértetnem, mennyire megdöbbentő, valós, mégis túlvilági , ijesztő és egyben rettenetesen izgalmas, mindez max. 2 másodpercben.
Elüvegesedtek a szemeim amíg „szálltam”. Nem éreztem semmit fizikailag, sőt talán,- és kihangsúlyozom, hogy talán, mert ez az egész nem tiszta folyamat,- nem is voltam akkor jelen fizikailag. Nem mondom, hogy a szellemem, nem akarok most semmilyen eszmét kikerekíteni belőle, de valami belőlem volt, mert tudatomnál voltam. Láttam magam kintről, ugyanabban a ruhában, ugyanabban a pózban ültem a padon, de az arcom, -talán,- el volt torzulva, és téptem a hajam. A visszaköltözés a testembe olyan volt mintha a sokkra, amit én- a fizikai énem okoztam magamnak,- az rázott volna vissza. Mikor visszatértem megcsináltam a mozdulatot ,- a táskámért nyúltam,- amit elterveztem mielőtt elszálltam volna. Nem jutott el az agyamtól a parancs, mert meggátolta a kis sétám ki a testemből, legalább is ez a leglogikusabb magyarázat.
Csúnya voltam, esetlen, és őrült. Ez az aki lennék belül? Nem tudom mi volt ez, és hogy lessze még…de elgondolkodtatott
Most nevetek, de talán megőrültem. És még viccelődtem vele, hogy ennél hülyébb sosem leszek…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
szóld meg!