Már nem zavar,
hogy penész lett rajtam a magány
növekszik lassan, kúszik rám, s eltakar,
láthatatlanná tesz egyszer talán.
Már nem zavar,
hogy kiégett bennem minden jó,
ami gyerekként égetett folyton,
s most izzik számon ezer bűnos szó,
s nevetek feslett tudatomon.
Már nem zavar,
hogy nem ér hozzám senki, akarva
csak néha, véletlen,s a hideggel remegek
nem hoz lázba a tavasz hava,
ugyanaz a kép, ugyanolyan kék egek.
Már nem zavar,
hogy nincs lett ami volt,
hogy csend nekem a zaj,
hogy véges lett a végtelen,
s hogy az élet savként mar.
Már nem zavar, csak mosolygok,
s ti szánalommal néztek,
egyszerűen imbolygok,
s telnek el a hetek,
árnyékom a földhöz varrva,
itt nem hagylak, kész-akarva,
Csak nevetek,
Istentelen ébredek,
De nem zavar a ti hitetek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
szóld meg!