Szavakat keresek.
Le írnék egy érzést, amit érezni akarok. S olyan kár, de kevés vagyok ehhez.
Pillanatok. Lehunyom a szemem.
Sírnék, de nem azért mert szomorú vagyok. Átlépek életem első hold-kapuján. Boldog vagyok, nem szomoríthat el semmi. S mégis, szomjazom a szenvedést.
Ölelni akarok, szeretni. Ellent mondok saját magamnak.
Lefolyik a viasz a monitoron, s belemerülök, lassú kínos csordogálásába, mintha szégyellné, szemérmesen kövül meg hozzábújva a többi tűzvörös csepphez. Képes lennék beleszeretni.
Mikor lehullott az első hó. Olyan szépen szeretett engem, égetve hűtött, s öntött rám emlékeket. Bele akartam fulladni az érzésbe, egy pillanat volt az egész.
Kiszállok a kádból, meztelenül, s körülölel a gőz. Megszédülök, s mintha levetnék minden testi kényszert, képes vagyok szeretni magam. Egy szemhunyási magamba-merülés.
Fésülöm a hajam. Kibogzok minden kócot ami betemeti az agyam, értelmetlen gondolatok, furcsa képek, bozontos rémálmok.
Megerőszakoltam az életem, s ő képes még így is, nap mint nap szerelmet vallani nekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
szóld meg!