Egy pötty került csak rám,
Hagytam hogy ékesítse aurám,
De mostmár bejárja mindenem,
Néha szememen is letelepszik, hirtelen,
S mintha megvakulnék...
Hogy vakaróznék, fent, a tömött buszon,
Sápadt fejjel nézi a mama,
S mondja mi volt az ő idejében,
Idő-idő, akkor nem volt ekkora süllyesztő,
Hogy ne legyen időm, elvonulni,
Egyedül, magányosan vakarózni.
S most kering rajtam a pötty,
Pöttyös boldogságba merülök,
Az se zavar igazán, ha megvakít,
Ez is az életre tanít.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
szóld meg!