. …
- ki?
- nem tudom. - szemérmesen szorongatott egy papírdarabot a kezében, küzdött, hogy ne piruljon, s feltűnően szorította vissza a könnyeit. Elöntötte a forróság a testét, s alig várta, hogy megszabaduljon mindenkitől, kisírhassa magát, egyedül.
- de kérdezted, hogy miért?
- nem is akartam megkérdezni.
- nem is vagy kíváncsi rá?
- nem.
Elkullogott, rezzenéstelen arccal vonult végig a folyóson, utált végigmenni, mindig végigmérték, s kuncogtak a háta mögött.
Ez volt az első szerelmes levél amit írt, úgy gondolta, ha másnak sikerült, talán neki is fog, végülis minden reggel köszönt neki, s egyszer a ceruzáját is felvette a földről. Sőt 3 évvel ezelőtt még a szülinapjára is meghívta.
Szép levelet írt neki, többször újraírta, hogy elég szép legyen az írása, és karakteres. Rajzolt szíveket a sarkába, de nem túl sokat, hogy ne legyen giccses. Vörös rúzsfoltok is voltak az elején, mert az sejtelmessé teszi. Minden tökéletes volt.
Mégsem kell neki, visszaadta, és azóta is őt nevetik a barátaival, sőt már az egész iskola tudja.
Más is küldött villámpostát, mind kaptak is, sőt néhányan puszit is kaptak érte. Elöntötte az iskolát a rózsaszín máz.
Rögtön a folyosó végén berohant jobbra, magára zárta a wc ajtót, és keserves zokogásba kezdett:
Egyszer pedig hozzáért a kezemhez, biztos akarattal, mert el tudott volna kerülni. És tükörországba is lehívott még az év elején, együtt olvastunk, azt mondta szép a hangom.
Soha nem fogom szeretni többé, soha nem kell szeressen. egyszer úgyis ő fogja megpuszilni az én levelem… Mostmár nem megyek ki innen többet, úgysem veszik észre hogy hiányzom, s ha észreveszik sem fogja érdekelni őket. Nyálas idióták.
Hozzászorult a háta a hideg falhoz, s kitámasztotta lábaival, nem akart túl sokat sírni, hátha észreveszik, s azért is kinevetik. Megvárta míg becsengetnek, hogy üres legyen a folyosó, s kisétált az udvarra. Felült a farakás tetejére, s nézte az osztályát az ablakon keresztül, senki nem sír, senki nem csúnya, senki nem más, mind egyformák, összebújnak, szaladgálnak, nevetnek. Mint egy állatkert. Unalmas majmok, beképzelt páviánok.
Milyen egyszerű beletemetkezni az átlagba, egy biztos védőréteggel az arcon, hazudni folyton. Milyen könnyű szép ruhákba járni, csinosan, rátelepedni a ranglétra felső fokára, hogy aztán soha ne cikizzenek, hogy megalázhass bárkit, hogy szerepelhess mások álmaiban.
Attól a naptól kezdve végérvényesen gyűlölte a Valentin napot. S azóta soha nem írt senkinek, szerelmes levelet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
szóld meg!