Hazaérek s mint a mérlegre, az időre lépek,
S pörögnek az órák a lábam előtt.
s fekhetek még azzal mit illúzió szőtt?
Vagy ráfekszem igaz képemre,
S sikítva robbantja ki agyam, a reál végtelenbe.
Pattogzik már le,
Életem szélére régen felkent védőmáz,
A békétlen szele szárítja le,
Szemembe fúj, s így aláz.
Éretlen hegek minden testrészemen.
Bűn-stigmákkal tele minden porcikám,
Belecsíp néha a hamis félelem.
Eretnek lét, beképzelt szaván.
Ázok, s lassan izzad rólam a végtelen,
Ellep, megfullaszt minden tökéletlenségem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
szóld meg!