Patyolat burok, fehér selyem szálak.
Nagy szónóklatok,egy hazug ásításnak.
Fekete korom, a fehér uszonyomon,
átvedlem, kikelek, elhagyom a burkom
szétfeslek, leégek,
megfertőz a „haszonélvezeti jogom”...
Kezemet is beletöröm a semmibe,
hogy várhatnám, hogy tartson,
mikor folyton esem ösze...?!
Mikor megszülettem ordítottam,
reményt láttam a vasfalakban.
A halál csendes, hosszú álom,
nagyon kedves, én mégse várom.
Csak egy kicsit, átfesteni az álmom,
egy kicsit tovább hunyjon a szemem,
legyen néha értelem, sötét, semmi tekintetemben,
akkor is, ha csukva van a szemem.
Felébredtem.
Harang-hang sikít a hegyről,
És én ma is beletöröm a kezem,
a bejáratott semmibe.
Hát jó éjt neked,
te, Én Világom,
illatosított trágyahalmom.
Éber álom,
lefestem önarcképem:
Szürke foltok, a fekete vízfestéken.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
szóld meg!