Menekültem volna előle, de odaragadtak a lábaim a földhöz, világos volt, sütött a szemembe a nap, könnyeztem, nem láttam. Erőszakkal csókoltál meg, most nem, nem hagytam! Morcos reggel, még rosszabb délután. Este felkerestelek. Sakkoztunk. Nyertem. Hogy fitogtasd mértéktelen nagy intelligenciád, kitöltöttél egy IQ tesztet előttem. De elszúrtad, az enyém nagyobb lett. Végleg lelombozva minden büszkeséged, elvittél kocsmába. Jól berúgtunk, olyankor szeretlek, természetes vagy, és erős, felemeltél és átvittél a küszöbön, feleséged lettem a Gbe. Csak ne erőszakolnád rám magad, még van mit szenvednem, még nem hevertem ki őt.
Borús téli reggel, iszonyú hideg, magas fák, mély szakadékok, kértelek, hogy vezess lassan.
Ma nem álmodtam. Ma nem hiányzott senki, boldog voltam. Mégis, neked mindig jó, bármit teszek, ha káromkodok, ha röfögök mikor nevetek, azt is eltűröd, hogy folyton leverlek sakkba. Most te hiányzol, s megrémít az érzés, nem kellene, én nem úgy…nem úgy szeretlek, te nem kéne, hiányozz. Mi lesz, ha végleg itthagysz? Elhívtalak sétálni, még sminkem sem volt, azt mondtad így vagyok a legédesebb. Majd sírni kezdtem, s soha nem sírtam még olyan jót, mint akkor neked. És soha, nem vigasztalt meg senki még egyetlen szóval, úgy, mint akkor te. Agyonszerettelek. Most mégis érzem, hogy nem valódi irántad minden érzelmem…én még őt szeretem… Várj egy kicsit…kérhetem? Mi lesz ha itt hagysz? Szerelem?
Rég foglalkoztatnak a halál közeli élmények beszámolói, igaz történetek, amikből soha nem lehet tudni mit hiszel el, de rengeteg érdekes történet van.
Nem igazán tudtam beleképzelni magam. S ha olyan emberrel próbáltam megbeszélni, akiről úgy gondoltam hozzászólhatna, nem mert. Furcsa, társadalmi morál.
Maturanduszunkra készülünk tánccal, járunk próbákra, persze rettentő fárasztó, főleg ha összeadjuk a mindenféle tanulnivalóval, meg kocsmázásokkal. Iszonyatosan kifáraszt. Első ilyen hihetetlenül fárasztó napon történt meg először: elhagytam magam, elhagytam a testem, nekem a legjobban úgy tetszik, hogy „kiszálltam”.Nem volt több egy másodpercnél. Láttam magam kívülről. A fáradtságnak tudtam be a dolgot, nem is foglalkoztam vele. De aztán újra megtörtént, és nem voltam fáradt. Az iskolában. Ez már jobban megmaradt, mert odafigyeltem rá, ez is másodpercnyi szálldogálás volt, de rettentően megrémített. Láttam, valahonnan, de mintha minden szögből láttam volna magam, körbe láttam az egész testem,de nem emlékszem a körülményekre, nem volt időm szétnézni, ropogósan nevettem, de nem éreztem magam, csak láttam, viszont tudatomnál voltam. Mikor visszatértem a testembe könnyes volt a szemem, zsibbadt a tenyerem, de nem kacagtam, még csak mosolyogni sem volt kedvem, visszaestem a megszokott búskomor melankolikus hangulatomba, ami már fel sem tűnne, egyébként.
Megijedtem, beszartam, de rendesen, mégsem mertem szólni senkinek, végülis köztudott, hogy kicsit zakkant vagyok.
De a mai élményem már rendesen padlóra tett. Táncpróba után a padon üldögélve.
Megpróbálom szemléletesen leírni az élményt, hátha sikerül megértetnem, mennyire megdöbbentő, valós, mégis túlvilági , ijesztő és egyben rettenetesen izgalmas, mindez max. 2 másodpercben.
Elüvegesedtek a szemeim amíg „szálltam”. Nem éreztem semmit fizikailag, sőt talán,- és kihangsúlyozom, hogy talán, mert ez az egész nem tiszta folyamat,- nem is voltam akkor jelen fizikailag. Nem mondom, hogy a szellemem, nem akarok most semmilyen eszmét kikerekíteni belőle, de valami belőlem volt, mert tudatomnál voltam. Láttam magam kintről, ugyanabban a ruhában, ugyanabban a pózban ültem a padon, de az arcom, -talán,- el volt torzulva, és téptem a hajam. A visszaköltözés a testembe olyan volt mintha a sokkra, amit én- a fizikai énem okoztam magamnak,- az rázott volna vissza. Mikor visszatértem megcsináltam a mozdulatot ,- a táskámért nyúltam,- amit elterveztem mielőtt elszálltam volna. Nem jutott el az agyamtól a parancs, mert meggátolta a kis sétám ki a testemből, legalább is ez a leglogikusabb magyarázat.
Csúnya voltam, esetlen, és őrült. Ez az aki lennék belül? Nem tudom mi volt ez, és hogy lessze még…de elgondolkodtatott
Most nevetek, de talán megőrültem. És még viccelődtem vele, hogy ennél hülyébb sosem leszek…
Miért mentél el olyan messzire? Én toltalak, tudom. De hiányzik néha ahogy nevetsz, vagy megjegyzed ironikusan, hogy még milyen kicsi vagyok.
Hiányzik a kezed, de nem akarom, hogy megérints vele, csak integess ha meglátsz.
Hiányzik a szemed, de nem akarom, nézni, csak rápillantani, mikor viccet mondok, s könnyes lesz, mert nevetsz.
Hiányzik a szád, de már nem csókolnám meg, csak látni akarom, ahogy beszélsz, mikor tanácsot kérek.
Hiányzik a hajad, mert pont mikor ott voltál, közel, akkor levágattad, s most hogy nő, már nem biztathatlak, hogy ne vágasd le.
Hiányzol, mert fontos voltál, hiányzol, mert megbántottalak, és soha nem volt elég erőm bocsánatot kérni, hiányzol, mert mindig menekültem, és te voltál az egyetlen, aki le tudtál ültetni, szembe saját magammal, ha ez nekem fájt is.
Hiányzol, mert annyi mindent kéne elmondjak még neked
.De nem szeretlek. Mostmár nem. Talán nem is szerettelek soha, mégis hiányzol, jobban mint bármi ebben a pillanatban.S néha már annyira, hogy félek bevallani magamnak, s inkább hagyom, hogy azt hidd utállak, mert túl büszke vagyok,
Álmomban vezettem, száguldva az egyenes utakon. Majd a nagy kanyarhoz értem, Elkopott a fékem, mert azelőtt túl sokat féltem, s mikor nem kellett volna, akkor is fékeztem, most kellet volna, de már nem reméltem, hogy kijutok épen.
Kanyara az életemnek túl éles, hogy túléljem, de hogy mondjam? hogy kérjem? hogy ne sírjál, ha elkopik a fékem, s meghalok, mikor még sokat kéne élnem?
Nem mondom, nem kérem, kiszállok az autóból, csendben. Vagy maradok, s hagyom, hogy magával repítsen.
Kicsi a kezem, hatalmas a kormány, így halok meg?mekkora botrány! Remeg a lábam, elcsuklik a hangom, Sírni fogtok, annyira sajnálom!
Süvit a szél, Becsíp a résre nyitott ablakon, Fáj az arcom, szúrja a tél, Könnyem megfagy, ajkam elég, s a szemem, egy furcsa képet néz.
Csend van. Ugye nem félsz?
2011. január 7., péntek
Éjjel 2 óra, belerohadtam az unalomba, mindenki hanyagol, és kaptam egy tesztet vagy mit egy másik blogon, aki szintén egy másik blogon kapta, a lényeg h mind unták magukat, én is kitöltöttem h örüljek:
ALAPADATOK:
Neved: Lőrincz Eszter
Mikor születtél1: 1992.O7.O8
Történt valami érdekes azon a napon (akár másik évben): *utánanéz wikipédián* Sok minden.
Horoszkópod: Rák, Kínai szerint meg majom
Magasságod: fasztudja pontosan, kicsi vagyok
Testalkat: van az nekem,kövér
Hajszín: mindig más, eredeti:szőőőke
Szemszín: néha kék, néha zöld
KEDVENCEK:
Kedvenc étel: túrós puliszka
Kedvenc üdítő: piát jobban bírom, de amúgy light coke
Kedvenc alkoholos ital:Campari, Jack Daniels
Kedvenc szín: piros,fekete
Kedvenc együttes/ előadó: talán a Moonspell, de nem merném kijelenteni
Kedvenc színész/ színésznő: Julia Roberts, Johhny Depp
Kedvenc film: sok van…Parfüm,Big Lebowski, Crank
Kedvenc szám: 8
HISZEL-E:
A horoszkópban: igen
Istenben: Néha hiszek, ha beszarok, máskor meg azért mert lelkiismeret furdalásom van, azt hiszem, hiszem hogy van, mert érzem , de az egyházban semmiképp nem hiszek, úgy fos ahogy van. Lehet ha Buddha közelebb áll hozzám. Fasztudja
Földönkívüliekben: Elképzelhetőnek tartom a létezésüket
Túlvilágban: Nem
Magadban: Nem
MIT GONDOLSZ RÓLA:
Álmok: Imádom az álmaimat, iszonyú sok baromságot összetud kreálni az agyam, szeretek álmodni, sőt néha kimondottan várom az elalvást, hogy az álmaimba meneküljek
Szerelem Szeretem ha szerelmes vagyok
Fiúk: szex
Lányok: lehetne belőlük kevesebb
Élet: vagy rövid, vagy hosszú, de sose jó a méret
Halál: várom
Dohányzás: utálom
Káromkodás: szoktam
EGYIK VAGY MÁSIK:
Vanília vagy Csoki: Csoki
Sör vagy Bor: Sör
Szárazföld vagy Tenger: tenger
Fekete vagy Fehér: Fekete
Hideg vagy Meleg: Hideg
Nap vagy Hold: Hold
Állat vagy Ember: Állat
Rend vagy Rendetlenség: káosz
MÚLT:
Akit a legjobban hiányolsz: Robi
Amit a legjobban hiányolsz: gyerekkor
Életed legszebb időszaka: 2006,2007
Életed legrosszabb időszaka: 5.osztály
Ha visszamehetnél az időben, hova mennél: Meghóditanám József Attilát, s mégszebb szerelmes versei lennének
Egy dolog amit megbántál: na ezt írnám reggelig
Egy dolog amit elfelejtenél: egy bizonyos éjszaka
Mi akartál lenni ha nagy leszel: színésznő mindig, de csak mert majmoltam a nővérem
JELEN:
Milyen ruha van rajtad most: őszintén?épp semmi
Viselsz valamilyen ékszert: gyűrűket ,meg nyakláncot is néha
Mit csinálsz most: töltögetem ezt a valamit,mert unom magam
Éhes vagy: Nem
Szomjas vagy: közbe iszom
Mit hallgatsz most: beat antique-ot(időszakos mánia)
Milyen idő van most: nem fogok kinézni, unok felállni, d valszeg jóó hideg
JÖVŐ:
Állás: hires filmrendező, forgatókönyviró , meg szeretnék pár regényt, és verses kötetet is:D
Ha minden olyan egyszerű lenne,mint a filmekben, felülnék a buszra, odamennék hozzád, bekopogtatnék, édes mosollyal levennélek a lábadról, te örülnél, megölelnél, megcsókolnál.(egyik lábam a levegőben)
Aztán vágás: kielégült arccal feküdnék a mellkasodon, szerelmet vallanék, te is nekem, gyönyörűen fogalmazott nyálas párbeszéddel. Elkísérnél a buszig, elindulnék haza, boldogan, mert tudom, hogy szeretsz, és ez soha nem változik.
Aztán max. elrabolnak, te megmentesz, vagy félreértesz valamit, ami majd tisztázódik.a közepe sosem lényeg ha tudom hogy jó lesz a vége.
Futok szembe veled a Kossuthon, túlvilági fény világitja meg az arcodat, a mosolyod szélét látom csak, eldobod a csikket, és elindulsz felém, sietni kezdesz, majd pont az utca közepén érjük el egymást, megölelsz, szorosan.Suttogsz a fülembe valami szépet,és itt már mindenki tudja, hogy soha többé nem válunk el.
Közel a kamera, csak a kezed látom, ahogy simogatod a nyakam.
Csak egy vágás, és ott lehetek melletted.
Utolsó kép a filmben: ölelem a macit amit tőled kaptam, aminek olyan sok ajelentősége, annyi mindenre ráébreszt, hogy könnyezve nézed végig a vége főcímet.
Itt már mindenki tudja, hogy szeretsz,mindenki sír, és egészen biztos, hogy többé soha nem engedsz el.
Hosszú-hosszú fájdalmas órákat tartó szenvedés után, “elmúlt a fejem”. Vagyis megszűnt a fejfájás, és vele minden kínzó gondolat ami nem hagyott nyugodni így Karácsony napján.
Annyira igyekeztem, hogylegyek “karácsonyias”, hogy legyen hangulatom, de most már ideje lenne rájönni, hogy amit erőltetek, soha nem sikerül úgy ahogy terveztem. De lejárt. És nem volt rosz. Nem voltam rossz, egy napot.
De nem is ez a lényeg, hanem a fejem megszűnése...: sok- sok évnyi kínlódás kellet ahhoz hogy rájöjjek, hogy lehet elmulasztani. Voltak idők, leánykoromban:)), mikor nem volt rá szükség, mert alapból olyan ártatlan voltam, hogy nem is mertem, automatikusan nem hagytam értelmetlen dolgokat beletelepedni a fejembe. Ma már hagyom, és rendszeresen tesz padlóra, az ilyen gondolataim által előidézett lelkiismeret furdalásom, önsajnálatom, és folyton visszatérő depresszióm.(persze ezek nem mind a gondolatok miatt)
Naplót írok. Nem ilyet,hanem füzetbe, minden hülyeséget leírok, csak hogy okuljak, mégis ha a régi naplóm olvasom vissza, 10-oldalanként követtem el ugyanolyan, vagy hasonló hibákat.De talán nem is ebben segít a legtöbbet, hanem tisztit, s ugyanakkor éget. Úgy képzelem mint a sátánra mikor ráöntik a szenteltvizet, elég tőle. Én még nem vagyok sátán kategória, de szembenézni saját bűneimmel, és papírra vetni őket, bizony fáj.
A napló a szemetesem, a fejem szemetese ide tudom legjobban üríteni, a zavaró képeket. Most valamiért úgy érzem, ide jobban esik írni, bár nem lehetek itt annyira intim és őszinte, értelmesebbnek látom.
Talán csak azért akarok ide írni, mert tudom, hogy itt úgysem kínzom magam, és arra még nem készültem fel. Bár a napokban jöttem rá, hogy talán mazochista vagyok egy kicsit, sőt talán nem is annyira kicsit, de ha az is vagyok, nem tudatosan teszem. Visszaemlékezni azokra a percekre mikor meghozom a rossz döntést…ez lenne a legfontosabb, és azok a percek, másodpercek, kiesnek, nem tudom, mi megy végbe olyankor az agyamba, mintha egy eldugott belső személyiségem rongálná az eredeti változatot:D
Reménykedjünk, hogy nincs kialakulóban komolyabb betegségem, mint mondjuk a skizofrénia. Bár talán akkor nem lennék ennyire tisztába a ezzel.
Ennyit a mai újabb értelmetlen és sikertelen elmélkedésemen, hogy miért vagyok az aki vagyok.
Kíváncsi vagyok ki képes ezt elolvasni:)
Ja! még valami...nem vagyok én mindig depressziós, csak ilyenkor van kedvem írni...:)
Mindig is imádtam Lovasit, de azt hiszem ez az a szám, ami teljesen rajongóvá tett:) na meg a klipp:D imádom! S most annyira kell ez, s annyira jó:) Edgár...
Azt álmodtam ma, h idióta apró csúnya emberkék próbálnak engem megtanítani táncolni a Time of my life-raJ) Valószínű h ezt az azelőtt megnézett, Harry Potter 7-nek köszönhetem,és Dobby-nak de azért görcsösen ébredtem, azóta is time of my life-ot hallgatokJ
Készülünk a tánccal a maturanduszra, és jive-ot fogunk táncolni, kedves párommal, ezért keményen be vagyunk szarva:D És minden gondolatom e körül forog:D
De ez…ez a videó:Dhmm…
2010. december 14., kedd
Szerelem, szerelem, Átkozott gyötrelem, Mért nem virágoztál Minden fa teteje?
Minden fa tetején, Diófa levelén, Hogy szakísztott volna, Minden leány és legény.
Mer' én is szakísztottam, El is szalasztottam, Én is szakísztottam, S el is szalasztottam.
Ej de még szakísztanék, Ha jóra találnék, Ha jóra, ha szépre, Régi szeretőmre.
S, a régi szeretőmér, Mit nem cselekednék, Tengerből a vizet, Kanállal lemerném.
S a tenger fenekéről, Apró gyöngyöt szednék, S a régi szeretőmnek, Gyöngykoszorút kötnék.
Szemberöhög engem az élet, kinevet az isten, akinek annyiszor szerelmesen bevalltam a hitem.
Széthullnak az angyalok, Felrobban a menny, Ahova annyira,feszengve készültem.
Eltűnik a Karácsony, Jézus leszáll a keresztről., Lehull a lepel minden idegesítő csendről, Most őrülten dübörög fejemben a hang, Nincs már mosoly,nincs embernek rang, Megkínoz, elátkoz, nincs már más zaj, Hőbörög bent,mint megvadult méhraj,
Láthatatlan körmeivel,kaparja a lelkem, Vérben ázik minden egyes érzelmem, Ami eddig eldugva tanyázott, Ott bent,valahol bennem, Most vérbe fullad, S úgy üvölt nekem, Mint megkínzott gyermek, E gyönyörű világban, Mint meggyilkolt lelkek, A lét minden zugában. Mint a hamis istenek az emberek agyában.
Üvöltése nem csitul, Csak rám mosolyog kéjesen, Mennyivel jobb egyedül, Érzelmektől mentesen, Láthatatlan körmeivel kaparja a lelkem,
Egy őrült földöntúli isten, A mérhetetlen félelem.
Kacskaringós éjszakából, nyíl egyenes reggelbe borult ki feje reggel az ágyból.
Panaszkodni nem volt kedve, jajgatni sem, sírni sem, mozdulni sem akart csak lógatta fejét az ágytámláról figyelve a földön elterülő porszemek rengetegét. Ha valaki kívülről látná, azt hinné megőrült, s nem is tévedne olyan nagyot. Bolonddá teszi az embert az élet. Mert eljön egy pont mikor annyira beleveti magát , vagy belevetteti őt erőszakkal a környezet, hogy ha akarna se tudna kikászálódni belőle…mármint az élet sürű ,tömény füstfellegéből. Miután elég vér futott az agyába, visszatette fejét a párnára, de nem volt túl nagy kedve sokáig emlékezni az eseménydús éjszakájára, írni kezdett. Vagy bármit is csinált, olyan nagy beleéléssel tette azt, hogy biztos ne legyen más az agyában, még csak egy kanyart se tegyen benne, mert tudta, az végleg kiborítaná.
Lassú éles hópelyhekben szitált odakint a tél, s igazán mély, őszinte hangulata volt az ártatlan fehérségnek. Mocskos volt ő ehhez, behúzta a függönyt.
Ha akarná levetkőzné, elnyűtt rosszkedvét, de minek, ha így még sajnálhatja magát, egy kicsit…
Bizalomgerjesztő kakaskukorékolás kúszott fülébe, s megütte fejét a reggel.
Korán van. Nagyon korán. Félek kinézni az ablakon, félek felállni a székről, félek gondolkodni, félek mosolyogni. Akaratlan előhozta az első havazás, gyerekkori emlékeimet, amik bár nem épp szépek, most igazán jól esnek. Kukorékolt a kakas.
Elmosolyodott. S olyan őszinte volt az a mosoly, amilyet rég nem lehetett látni az arcán. Bármire is gondolt abban a percben, jó irányba terelte gondolatfonalát. Felállt, felöltözött, és nagy lelkesedéssel kirohant a teraszra. Hidegebb volt mint gondolta, hatalmas hópelyhek telepedtek az orrára. Visszafutott kesztyűért.
Hideg van kint, a kezem annyira fázott, hogy kesztyűt kellet húzzak, pedig soha nem szerettem a kesztyűt, milyen furcsa…Most nem zavar. Megdobálom hógolyóval a fákat, milyen szép, mikor lehullik róla a hó, mintha csillámpor venné körül, sűrű aurát alkotva köré. Egy pillantra úgy érzem, mese vesz körül, mindenben tudnék hinni.
Megnevettettetnek értelmetlen gondolataim. De fázom. Bemegyek
Nem tarthatott sokáig rögtönzött jókedve, visszament szobájába, s újra magába fordulva tekerte nyaka köré a kötelet.
Van napja az embernek mikor minden perc szép?Ha igazán, igazán jó valaki, akkor is szomorú?
Hová tűnnek a hópelyhek?Ami olyan szép mikor száll, miért esik a földre, s vegyül a többi közé, láthatatlanul, hogy eltapossák…
