Reply:
Fényízű maradt az éjszaka.
Csillagok habja súrolja, arcom vonalát,
s te beleőrölted magad, szemeimbe,
s beleolvadt romjaid hullanak könnyembe.
Mégis egészben öleled át sóhajom.
Véremben ugrálnak,szavaid kortyai,
s foltozzák az utat,
amin éltem száguld.
A zenédet hallom,bizsergek.
S álmokat festek,koponyám belső falára,
apró tengerek, mellettük hatalmas lelked,
s egy égő tűzcsóvából,kinő szerelmem vára.
Abban lakom,
szemed fényére néz, hatalmas ablakom.
gyújtom meg gyertyám, a sötétben,
fénye mellett, hiányodba porladok,
s lángjában, emlékekbe olvadok,
viaszcseppekben félelmem.
Arcod fekszik arcomon,
mint lemenőben a nap,
a dombokon.
Átvilágít, szinte éget,
majd eltűnik.
Kezedet várom.
Erősebb hiánya,
mint saját halálom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
szóld meg!