Szótemető

Meghaltak az állatok.

Értük imádkozok,

Tetemük lassan rohad bele a porba.

Kiszivárog az életkedv,

és kiszárad a nedv

pajkos-buta szemükből.

Szótemető.

Szótlan levegő.

Meghalt mind,

amit olyan okosan engedtem ki számból,

s bár még reng körülötte a levegő,

hangja már nem szól.

elmúlt, mert az is halandó,

mint az oktalan állatok,

teste láthatatlan rohad el,

s pora szerteszét szivárog.

Néha leírom, hogy milyen borús,

vagy vidám, a kép amit kifest a szám a térben,

festi szóval, vagy csak egy halk

sápítás a féktelen éjben.

S így néha,

ott marad a képem, emlékben,

hogy akkor is nézzem,

mikor már nem fest se kezem,

se szám,

semmit sem a térben.

Meghalnak az állatok.

Elhal bennük minden.

De szavam, s vele a képem

úgyis itt marad,

ha már nem remeg a térben.

S néha csak eltemetem,

szavaimat, keservesen.

Ne nézze azt a képet senki,

amit azokkal a szavakkal festettem.

Mert lehet, hogy ott, akkor tévedtem,

s az ilyen szavakat,

könnytelen temetem.