„Végtelen emberzuhatag”-így tudnám jellemezni a félsziget általános hangulatát. De nem fogom sokat elemezni. Ott csak az érzi jól magát, aki igazán akarja, aki szarul van, és azért megy oda, hogy jobb kedvre derüljön, szart sem kap. Sőt, egyszerű elveszni a tömegben.
A magánynak sokféle változata van, lehetsz magányos úgy is ha 73 ezer ember vesz körül, és lehetsz magányos egyedül. Nem mindegy, hogy a szívedben van-e magány, vagy az életedben.
Amikor a szívben van magány, az gyógyíthatatlan, várni kell míg múlik, vagy együtt élni vele. Ha az életed magányos, az orvosolható, mindig van ember, aki szívesen lépne be más életébe, kérdés, hogy megérdemli-e hogy beengedd.
A tanulság, amit levontam a félsziget alatt, az az , hogy saját magad döntöd el, mit akarsz érezni. Ha akarok bulizok, ha nem, hamar elveszem saját kedvem, és elvonulok. Sajnos nem mindig lehet úgy felturbózni a hangulatot, hogy kitartson egy egész hosszú ugrálós bulira. De a rossz dolgokat el lehet nyomni, nagyon mélyre, észrevehetetlen helyre. És hihetetlen, mi mindent ki nem bír az ember, amiről azelőtt úgy gondolta nem élné túl. És akarattal fogalmazok általánosan, mert mindenki képes rá, attól függően, hogy igazán akarja-e, vagy sem.
Félsziget élménybeszámolót készültem írni, de azt hiszem legerősebb élményem mindig ez marad: a tanulság. Mert mindenhol van tanulság, meg kell tanulni felfedezni azt, figyelni a szimbólumokat.
És sosem dönthet az ember helyesen, valami hiba mindig becsúszik, s ezeket a becsúszó hibákat, ki kell rázni a testből, nem foglalkozni vele, s egy idő után minden űr pótolható, és minden szerelemmel: Egyszer régen egy nagyon kedves történelem tanárom váltig bizonygatta, hogy a szerelem elmúlik, elvesz, és nem lehet visszafordítani. Akkor feleseltem életemben először tanárnak vissza, a szemébe néztem és erőteljes elcsukló hangon mondtam: „Nem igaz!”. Azóta se tudtam bebizonyítani, hogy megtartható-e vagy nem, de nem bánom, hogy így reagáltam, mert ha múlik is, amit ad, amíg tart, egész életed végigkíséri.
Ez is egy félsziget alatt megfogalmazott gondolatom, mert ha néha azt is érzem, hogy kicsúszik minden a kezemből, csak rá gondolok, hogy mit adott, míg kezemben tartottam, és minden bánat fele elmúlik.
Szerintem nem megyek soha többet félszigetre, de elmondhatom, hogy egyszer ott voltam, gyerek voltam, ugráltam, és visítoztam, megfőttem, és megfagytam, éheztem, és jól laktam. Szerettem , és csalódtam, sírtam, és mosolyogtam.
