Reggeli fényt akarok,
esti szürkülést,
hajnali homályt.
Régi hangokat,
vagy valami sejtelmes fuvolát...
Sírni akarok, zokogni rá a földre, ki a semmibe.
Régit akarok, poros képeket,
hosszú mosolyokat,
gyerek félelmet.
Marad a por a képeken, és gyűl szemtelenül.
Marad a semmi a lélekben,
egy pici folt a belső szervemen.
Mert az ott már nem a szívem.
Olyan finoman fáj, csendben, észrevétlen,
hogy nem ölelem lelked,
csak úgy néha, esetlen.
Fogni tudtál a kezemmel, beszélni a számmal.
Én így alszom neveddel,
sóhajt fújva, minden zárral,
kicsi szemem, kis imával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
szóld meg!