Minden szép, és minden fájdalom,
magamba ragadt ártalom,
Hova mész?, Kinek éhezel?,
Kitől félsz?, És kit kérdezel?
Milyen más, hogy én hiszek
milyen más, hogy ha más hiszi.
Mennyivel jobb, hogyha szeretek,
mint az, ha szeret valaki.
Nekem bú,
neked káröröm,
lassú szél, puha rétözön.
Kevés lét, sok-sok kínhalál.
Hol az Isten?
Hol a láthatár?
Hát, már több verssel előbb azt mondtam, most ennyi, de nem tudlak letenni ... Valami megfoghatatlan van a verseidben. Talán a végtelen, és a láthatár ... mint az életcél ... azt is csak utolsó perceinkben fogjuk megismerni ...
VálaszTörlés