A túlsó asztaltól nézett valaki, s nem néztem rá, reméltem, hogy befejezi, még idegesebbé tett. Lelassúltak pillantásaim s teljesen elöntött valami fekete köd.
Majd ránéztem. Beleakadt szemébe a tekintetem, s átégette az egész testem.
Olyan nyugodtsággal árasztott el, hogy kitisztult előttem minden, s elkezdett remegni a kezem. Valami feneketlen mélység volt a szemében, s féltem belenézni, mert úgy éreztem elsüllyedek, s nem tudok majd kimászni.
Majd megzavarta a pillanatot a pincér, kérte, hogy kérjek valamit, az úr számlájára, s ránézett. Ő édesen mosolygott, s hirtelen nem tudtam uralkodni a saját arcomon, elnémultam, s megszeppenve viszonoztam, kélyes mosolyát.
Majd odaült, elbeszélgettünk, és felhívott a lakására, mondván, ott kényelmesebben elférek, mint a barátnőmnél, a fürdőkádban.
Izott még a parázs a kandallóban, előresietett, s rakott még fát a tűzre, majd leültetett, s elém tett egy pohár bort. Beleolvadtam a bor és a tűz színébe, átvette a lelkem a forróságot, s reszketni kezdett a szám. Olyan erővel remegett, hogy nem tudtam megfékezni, s szégyenemben, tűzvörös lettem.
Hirtelen felpattant a székről, s olyan erővel csókolt meg, hogy egy pillanatra leállt a szívverésem, az ő szívét éreztem csak a mellemhez tapadva, s átköltözött a tűz a testünkbe. Porrá égtünk.
Másnap olyan erővel nyílt ki a szemem, hogy leverte szempillám a szemöldököm, s eszeveszett összsevisszaság kavargott a fejemben. Elkések. Felöltöztem, gyorsan, kisiettem, az előszobában, még érződött a bor illata, s halványan pislogott a tűz a kandallóban.
Beérvén az épületbe, mégjobban eluralkodott rajtam a félelem, nem találtam a termet, s iszonyú másnapos voltam. Várnom kellett félórát.
Átismételtem a verseket, amiket szavalnom kellett, s megnyugtattam magam, de folyton az éjszaka villant szemem elé, s nem tudtam elkergetni a képeket. Még mindig izzott, minden porcikám.
Beléptem az ajtón. Végigfuttattam szemem a vizsgáztató bizottságon, s beleakadt szemem újra abba a barna szempárba, abban a pillanatban megszünt minden. Leesett szemem az szájára, s újra belémhasította végtelen mély mosolyát. Megnyugodtam, s végig a szemét nézvén elszavaltam a verset. Olyan látható volt a szemeink közt a sugár, amiben röpködtek az érzelmek, hogy mindenkinek elakadt a szava. Engem felvettek. Ő felállt, elsétált mellettem, kacéran mosolygott, s hozzáért a kezemhez, majd kisétált. S én visszatértem a valós világba, s zsibbadt lett minden érzékem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
szóld meg!